2017-05-07

Randi a csap mellett

Az egyetlen oneshot, amit egyes szám első személyben írtam. Nem tudom, miért.



Megjegyzés: A fandom egyik kedvelt fanonja, hogy Captain Kirk és Commander Spock szállásához közös fürdőszoba tartozik. Belegondolva, elég... érdekes megoldás lett volna a csillaghajó tervezőinek részéről, hogy pont a kapitánynak és az elsőtisztnek nem jut külön fürdő. ... Imádom. Akárki kezdte el, zseniális gondolat és mennyi minden lehet belőle! Ez a fic pont arról szól. A közös fürdőről, és persze a mennyi mindenről is. 

Figyelmeztetés:
+18as itt és ott. Nyomokban csúnya beszédet és pon farrt tartalmaz!


Egyéb: 
Ni'droi'ik nar-tor - Sajnálom (Forrás: Hidden Universe Travel Guides - Star Trek - Vulcan)
Ashayam - Beloved. Szóval a szeretett személy. Szerelmem.



Randi a csap mellett


- Reggelt!
Összefogtam a törölközőmet, a hajam még nedves volt, mert olykor-olykor megengedek magamnak egy igazi, klasszikus zuhanyt és azon ritka esetekben szeretném teljesen kiélvezni, majd ázott kutyaként csöpögni, amíg tehetem.
Imádom a fürdőmet. Fürdőnket. Igen. Elméletileg, ha az egyikünk bent tartózkodik, a másikunk ajtaja inaktív volt addig, míg a bent lévő személy... bent van. Elméletileg a computer blokkolja a bejárást az ellentétes oldalról. Elméletben annyi csodálatos dolog működött már. A gyakorlatban pedig…
- Nem működik a zár – közölte Spock monoton hangon.
Ha nem tudnék az érzelmi cölibátusról, amit fogadott, azt mondanám, lapos hangszíne ellenére szinte idegesen markolja azt a fekete, flotta logós neszesszert. Legközelebb rá fogok erre kérdezni Bones-nál, mert úgy tűnik, valahol van egy katalógusunk és mindenki agyba-főbe rendeli magát, nekem meg csak három váltás egyenruhám és egy törölköző szettem van.
- Jöjjön csak – csápoltam felé, csupasz talpam arrébb toccsant a padlón. – Van itt elég hely, még meg akartam borotválkozni, de ha beugrana a zuhany alá, akkor elfordulva csinálom.
Egyetlen szó nélkül hagyott faképnél. Jó, hogy ezek automata ajtók, nem tudja őket az arcomba vágni.

X

Mostam a fogam. Féltátott számból folyt a hab, végig a könyökömön. Nem foglalt kezemmel megpróbáltam letörölni, persze szétkentem és ezt a pillanatot választotta Spock a belépésre, mert időzíteni azt tud. Tipikus vulkáni.
- Ó. Kapitány.
Én a mosdó fölé görbülve próbáltam nem mindent még jobban összekenni.
- Hao, Hok! - Gondosan odafigyeltem, kikapcsoltam a fogkefét, mielőtt kivettem a számból, hogy ne szórjam tele Spockot mindenféle szötymővel. Azt hiszem, annak nem örülne. – Úgy látszik, az ajtónak megint kampó. Mi legyen, ön megy reklamálni Scotty-nál vagy én vagyok a soros?
Spock csak állt, a szeme se rebbent, a szemöldöke sem percent, lehet, hogy csak hologram. Ha megcsípném, biztos visszacsípne, és akkor kidőlnék vagy két órára, így inkább nem kísérletezgettem. Fekete, szorosra vont, bokáig érő köntösében olyan pillantással tekintett le rám – ja, le, pedig nem sok van köztünk – mintha a trónjáról figyelné szegény bolond ténykedéseit.
- Ne haragudjon, hogy megzavartam – bólintott és fordult volna ki. Először el akartam kapni, de rájöttem, lehet, hogy tényleg lenyomna, ha összetaperolnám a fogkrémes mancsommal.
- Elférünk itt ketten! – szorítottam helyet a mosdónál. Lehet, hogy valami ősi szabályba gázoltam éppen térdig, jó szokásom szerint, mert Spock úgy nézett rám, mintha sonkás szendviccsel kínálnám. Őt, a növényevőt. – Ne már, Spock, komolyan! Még két perc, amíg befejezem, addig ön is megmoshatja a fogát és mikor én végeztem, magára hagyom, és folytathatja – mutogattam a vécét, zuhanyt, akármit, mindent – a reggeli rutinját. – Azt hiszem, valami helyrehozhatatlan kárt okoztam Spockban. Még mindig nézett. Még mindig mozdulatlan. Figyeltem a mellkasát, de hála a fekete selyemnek valahogy nem látom, hogy emelkedik és süllyed. – Hahó – integettem, némi nyál reppen a kezemről, de szerencsére nem rá, csak úgy… elé. Te jó ég. – Környezetvédelem! Nem pocsékoljuk a vizet, spórolunk az árammal, megvédjük a Földet és tovább élhet a maradék négy bálna! – Spock elromlott. Rácsipogok Bonesra, hátha van hozzá alkatrésze. Vajon nyakon szúr valamivel, ha rájön, hogy eltörtem egy vulkánit? – Ne már! Ennyire nem mondhattam hülyeséget! Esküszöm, nem köpöm le a kezét!
Mintha csak ezt akarta volna hallani. Fejét kissé oldalra döntve még pár ütemnyit várakozott a válasszal, majd rábólintott.
- Rendben van.
Én meg vigyorogtam, a habos nyál az államra folyt, de nem zavart, mert most először mondott igent nekem.
Spock és én fogat mostunk. Én, mint a csimpánz, akit festeni tanítanak, épp csak a szomszéd szoba ablaka nem volt zöld, az ő fogkeféjének meg még hangja sincs. A habot valószínűleg lebontja, de a száján ki nem jön, és… soha senkit nem láttam még ilyen fegyelmezetten dörzsölni. Na, nem mintha annyi emberrel osztoztam volna az élményen. Ez olyan… intim. Ezen mosolyogtam. A hab újra folyt a résen, Spock a szeme sarkából fenntartásokkal figyelt. Készenléti állapotban vár, ha a majom érdeklődése középpontjából kikerül a vászon és fókuszba jön a fal, lecsap és elveszi az ecsetjét.
Nem kentem rá semmit, nem is köptem le azokat a szép, karcsú, vulkáni ujjait, sem a szolidfekete fogkeféjét. Öblítettem, megmostam az arcom, vízcseppektől csöpögő képpel vigyorogtam a tükrön keresztül Spock arcán, aki tényleg, komolyan tanulmányoz engem, le se tagadhatná. És nekem ezen nevetnem kellett, vizes pofa ide vagy oda. Nevetnem, mert… talán szeretek a logikátlan emberi minta lenni mikroszkópjának lencséje alatt. Aztán az ajtó megint kinyílt.
Hirtelen már hárman voltunk. Én a csap fölé görnyedve, Spock, aki körkörös mozgással és idegtépő nyugalommal az alsó őrlőket tisztogatja és Nyota, aki fekete akadémiai pólóban és rövid, kék alvósortban toppant közénk.  Haja kócos bumszli a feje tetején, szeme csak vékony rés, persze csak addig a pillanatig, mikor eljutott feltehetően még álomhomályos gondolatai közé, hogy nem csak Spockot látja.
Én tértem előbb észhez. Kihúztam magam, póló az nem volt rajtam, mert annál már jobban ismerem magam, hogy felvegyek bármit felülre, ha fogat kívánok mosni, így csak a puha melegítőt egyengettem el a derekamon.
- Hadnagy – bólintottam. Az álla hirtelen peckesen felfelé mutatott, az orra is megemelkedett.
- Kapitány.
Néztük egymást, Spock pedig minket. A csuklója megállt, a mozdulat megfagyott. Érezte, hogy valami nem stimmel, de láttam rajta, nem tudja hova tenni a puzzle hiányzó darabját. Azt sem tudta, hogy kirakóst játszunk. A farkasszemnek biztos nincs vulkáni megfelelője.
- Én úgyis végeztem. – Én néztem el. – Parancsnok.
Nem is mozdulat, csak inkább pislogás.
Otthagytam őket a fürdőben. Valaki reggelje a karbantartóknál nagyon csúnyán fog indulni.

X

- Erre gyorsabb – rántottam vállat, előre engedve a fürdőbe. Nem tudom, miért mentem utána. Gondoltam ő átszivárog a saját kabinjába, én meg beállok a zuhany alá, mert ez után az éjszaka után marha jól esne.
- Nem számítottam erre a végkifejletre.
Figyeltem háta mögött összekulcsolt kezeit, hosszú ujjait, amit órák óta fixírozok és tudom, hogy a vigyorom önelégült, de nagyon csúnyán elvertem és ez boldogsággal tölt el. Vessenek meg érte.
- Az utolsó menetnél izzadtam rendesen, a szemem majd leragadt, de összehoztuk, nem?
- Így van, Jim – bólintott rá. - Jó reggelt, Nyota.
Spock hangja úgy csapott tarkón, hogy még pislogni is elfelejtettem. Csak meredtem a nyitott bejáratni ajtóra, a keretben álló Uhurára, homlokára ragadt szemöldökére, hatalmas, elnyílt, középbarna szemeibe, a viharfelhőkre, amik hirtelen - beltér ide vagy oda - a plafonra kúsztak.
- Basszus – nyögtem ki végül. Uhura nem tűnt boldognak. Ismerem ezt a tekintetet, majd egy évig néztem. Vérem és verejtékem fekszik abban - mind szó szerinti, mind átvitt értelemben - hogy kilépjek a fényre és ne fixírozzon úgy, mint egy lárvát a fogpiszkálón. És most tessék, itt vagyunk megint, gerincvesztett pondróvá váltam, csak mert a pasija meg én…
- Spock?
A hangja remegett. Félreértés ne essék, nem a sírás szélén állt, nem. Olyan volt, mint egy bomba. Ketyegett, visszaszámolt, már csak ötven másodpercre voltunk a robbanástól és Spock… Spock csak állt ott, olyan Spockosan és fogalma sem volt az egészről. Lenézett rá, naná, nem mosolygott, de hát legyünk realisták, a fickó vulkáni. Mindezzel együtt vak, aki nem látja, a tekintete mennyire puha, ha Nyotán tartja. Lágy, szinte emberi… és naiv, mert velem ellentétben ő nem látja a visszaszámlálást a pupilláján. 49, 48, 47…
- Spock… - próbáltam suttogni. Inkább morgásnak hatott. Annyira elég volt, hogy rám fókuszáljon, de hogy miért ráng a szám széle és perceg a szemöldököm, azt nem tudta helyrerakni. A radarja, azt hiszem, talán veszi a jelet, a hozzá való fordítógép meg kipurcant.
- Jól van, kapitány?
Felém fordult, én pedig még mindig azon voltam, hogy megpróbáljam eltikkelni, hogy kapja össze magát és csapjon ki a pakliból valami magyarázat félét. Egy olyan klasszikus, „ez nem az, amire gondolsz és el kell hinned, mert egy vulkáni nem hazudik!” mert a fene egye meg, tényleg nem!
- Spock – próbáltam újra. Fejem meg-megrándult az egyre paprikásabb hadnagy irányába. Karba tett kezei elszorították a saját felkarját, körmei nyomot hagytak a bőrén. De Spock csak félrehajtotta azt a vulkáni kobakját és hunyorogva próbálta megfejteni, mi ütött belém.
- Szeretné, hogy értesítsem Dr. McCoyt?
Akkor sóhajtva feladtam az egészet.
- Spock. A barátnője – szándékosan nem a hadnagy, vagy Uhura, hátha fény gyúl abban a logikus elméjében. – A ba-rát-nő-je – persze semmi, reménytelen – szeretne hallani valamit.
Csend állt be köztünk, a hajtómű ciripelt, Uhura lélegzett, ami magában nem bűn, de nekem a víz zubogott tőle a hátamon.
- Ez olyan… emberi dolog. Feltételezünk – forgattam a szemem. – Néha tévesen vonunk le következtetést…
Spock balról jobbra bólintott, ajkai ugyan csak halványan, de elnyíltak, nem hunyorgott, de a szeme sarkában mégis látható lett egy vékony ráncocska. Figyelme a számra összpontosult, mintha olvasni akarna róla, mert a hangom nem jut el a füléig. És akkor elpattant a cérnám.
- Spock, az istenért! Valószínűleg szeretné tudni, miért nem töltötte az éjszakát az ágyában, ahol ő maga – gesztikuláltam a hadnagy felé, igyekeztem nem tudomásul venni, hogy az a póló rajta valószínűleg Spocké – szemmel láthatóan igen! – Spock szemei elnyíltak és még mindig csak tátogatott, mint egy hegyes fülű harcsa.. – Csak mondja meg neki, hogy mit csináltunk egész éjjel!
Spock végre, vééégre odafordult Nyota felé.
- Sakkoztunk.
És én hörögve ütöttem meg a homlokomat. Túl erős vagyok. Fájt.
Nyota peckes tartása talán egy árnyalatnyit lazult, de vállai még mindig hátrafelé feszültek. Ez még mindig harci póz. Vérzik a szívem a barátomért.
- Ugyan már, Spock, tegye oda magát, könyörgöm! Ennek van egy módja! Magyarázatot adunk, elnézést kérünk, ne én legyek a párkapcsolati tanácsadója, mert rohadt hülyén jönne ki!
Spock kihúzta magát, én meg elmormoltam a felsőszinthez egy néma köszönömöt. Láttam az ébenszínű íriszén, hogy nem boldog a helyzettel, hogy logikátlannak tartja, hogy nincs kibékülve vele, szinte hallottam a fejemben. Valamiért mégis elegyengette derekán a fekete hosszú ujjú alsóruhát és nekem hátát mutatva valahára Nyota szemébe nézett.
- Elvesztettem az időérzékemet – mondta halkan. - A kapitány társaságában megtörténik olykor. Elnézésedet kérem, hogy megvárattalak és sajnálom a kellemetlenséget, amit ezzel okoztam.
Ahogy a háta eltűnt az ajtó mögött, végre kilélegeztem. Ez a fickó egy sármőr, és most kapni fog arra a sármos vulkáni képére, efelől nem volt kétségem.

X

Néztem az arcom a tükörben. Bár Bones azt mondta a dagadás szépen lelohadt, láttam a számon, az állam alatt, talán a szemeim körül is. Nem vagyok benne biztos. Kicsit minden olyan szellemképes, lazúros, a látásom tompa, mint az agyam. Ujjaim leltárba vették az íveket és vonalakat, sápadt lenyomatot hagytak bőröm vizenyős felszínén. Szisszentem, ahogy hüvelykujjam éle felsőajkam simította végig. A bőröm érzékeny volt, fájt neki még a testem önnön melege is.
Büszkén harcoltam és végül az égkéket hordó pikkelyes feladta és visszaengedett a szobámba, azzal a feltétellel, hogy ha még este beadok magamnak egy általa mixelt koktélt.
Nem voltam rá büszke, még az anyámat is eladtam volna, hogy kikerülhessek a túl steril-fehér falak közül. Szeretem Bonest, de barát módban sokkal jobban, mint orvosi főtisztként. Az előbbi egy antiszociális morgómedve, utóbbi ugyanez, de megfejelve némi szadizmussal és enyhe istenkomplexussal. Kinek jó ez?
Farkasszemet néztem a csap szélén várakozó, betárazott szigonnyal és hogy csak mérsékelten ráncoltam a homlokom, annak pusztán egyedüli oka volt, hogy fájt, mint a franc.
Az ajtó hirtelen felciripelt és Spock besétált rajta.
- Kapitány. – Megtorpant, lendületét éles mozdulattal vágta ketté talán a buci képem látványa, talán a kifejezés az arcomon. Fáradt volt. Láttam a szemén. Lassan húzta szorosabbra teste körül a földig érő, fekete köntöst. Ez a sztenderd vulkáni alvóruházat? Tetszik nekem. – Úgy látom, a zár megint nem funkcionál megfelelően. Elnézését kérem, ha megzavartam, nem volt tudomásom róla, hogy a helyiségben tartózkodik. Holnap reggel első dolgom lesz jelenteni a hibát és kérni mielőbbi kijavítását. Ismét.
Túláradó boldogságot érzek, hogy eddig csak fogmosás és borotválkozás közben sikerült Spocknak rámgyalogolnia és vice versa.
- Semmi gond, Spock – tellegettem felé. Engem is meglepett a rozsdás hang, reszelős nevetés, ami a saját torkomat hagyta el.
-  Azt feltételeztem, hogy a gyengélkedően tölti az éjszakát – kulcsolta össze kezét a háta mögött, közelebb hajolva - azt hiszem terepszemlét tart. Rajtam. – Tud a doktor arról, hogy elhagyta a kórtermet vagy engedély nélkül távozott a felügyelete alól?
- Nem szöktem meg, Spock – köszörültem meg a torkom, de a makacs hártya a hangomról csak nem akart elmúlni. – Bones engedett el, bár nem mondhatom, hogy boldogan tette, de tudja, hogy itt vagyok. Pihennem kell, az pedig csak az ágyamban megy, ott alszom, mint akit leütöttek.
- Értem – bólintott, még mindig engem fürkészve. – Különös hasonlat, de ez esetben feltenném a kérdést, miért nem „alszik, mint akit leütöttek”, kapitány?
Még közelebb dőlt, gerince egyenes, csak dereka billent csöppet előre.
- Kijöttem pisilni, parancsnok, ezt nem tiltja a szabályzat – recsegtem válaszul.
- Valóban nem, de ha már könnyített magán, tanácsos lenne mielőbb visszatérnie az ágyába és regenerálódással töltenie az éjszakát.
- Csak nem aggódik értem, Spock? - Sokat nevetek, a saját vigyorom most mégis úgy feszítette a bőröm, hogy elment tőle a kedvem.
- Én, mint elsőtiszt, felelek az ön egészségi állapotáért, így ha választ kell adnom a kérdésére, igen, kapitány, helyes a feltételezése, valóban „aggódom”.
- Ezt nehéz volt beismernie, mi?
Úgy érzem magam, mint akit kihánytak, beletapicskoltak abba, ami belőle megmaradt, majd újra kihányták. Ne menjünk a részletekbe, mégis vigyorognom kellett, még ha úgy is éreztem, a bőröm lepattogzik az önelégült pofámról. Spock vallomása túlontúl mulattatott ahhoz, hogy elmenjek mellette szó nélkül.
- Negatív. Semmiféle nehézséget nem okoz.
- Jól van, kettes számú tyúkanyó, nem kell félni, jó leszek és visszamászok a vackomba, amint rászántam magam, hogy – és csöppet sem kapitányos módon elujjbáboztam saját nyakon szúrásomat talán több drámaisággal, mint amennyit egy hypospray érdemelt volna.
Spock oldalra döntötte a fejét, jobb szemöldöke kérdőn megemelkedett, jelezvén, az előadás hagy némi kívánnivalót maga után.
Csak sóhajtott.
- Bones adta jóéjt puszi helyett – hadonásztam vadul a csap szélén pihenő aprócska eszközre.
Spock pedig kérdés nélkül mellém lépett, kezébe véve a műszert.
- Kívánja, hogy asszisztáljak önnek, uram?
Mit lehet erre mondani a fintorgáson kívül?
- Egyetlen porcikám sem vágyik rá, Spock, ezt elhiheti – vettem egy mély levegőt, olyan mélyet, hogy kicsit el is köhögtem a végét - de ha magamra várok, akkor én és az ördög vasvillája még reggel is itt bámuljuk egymást, szóval ha megtenné, hogy ma este ön alakítja a sátáni doktort és hidegvérrel nyakondöf, azt őszintén megköszönném.
Spock mögém lépett, a tükörben láttam, hogy ellenőrzi a betöltött adagot, folyékony mozdulattal emelte a tarkómhoz a sprayt és adta be az dózist. A saját torkomra gyilkoltam bármi is kívánkozott elő, nagy és bátor fiú voltam, mert én vagyok a kapitány. Csak egy halk, kapitányosan tompa nyögést engedtem meg magamnak, mert néha a nagy és bátor fiúk is, ha nem is sírhatnak, de a hüppögés megengedett. Másodpercek műve volt az egész, és siralmas, de az ujjaim mégis elfehéredve szorították a mosdókagyló króm szélét.
- Végigcsináltam a kiképzést, többször majdnem elvéreztem, egyszer még egy mérgezett nyilat is kivágtam a karomból az ég szerelmére és nem bírom az injekciót…
Az utolsó hangjegy szánalmasan kunkorodott felfelé, elcsuklott a meglepettségtől, ahogy Spock hüvelykujját kínzó precízséggel nyomta arra a pontra, majd óvatos, körkörös mozdulatokkal eldörzsölni kezdte a csípést.
Megnyaltam a számat. Kellett, kiszáradt. Nem mertem felnézni. A lefolyóra szegeztem a tekintetem, alsó ajkam fogaim között őrlődött. Négy ujj a vállamon pihent, éreztem őket. A ruhámon is átsütött a forrósága, az ötödik lomha köröket írt le a pont körül, amit akkorra már nem is éreztem. Azt nem. Valami mást.
- Köszönöm – súgtam és ő ellépett.
- Szükségtelen megköszönnie, kapitány. Kérem, most pihenjen.
Mosolyogtam, talán. Még mindig a csapot bámulva játékosan tisztelegtem felé.
- Igenis, uram!
Hallottam, ahogy az ajtó halk sóhajtással kinyílt.
- Mr. Spock – és ha kevésbé vagyok bódult a sok cucctól, amikkel Bones nyomott tele, talán lakatot tudtam volna tenni a számra.
- Igaz, hogy egy vulkáni az ujjaival csókol?
Fél hosszú percig hallgattam a csendjét.
- Jó éjszakát, kapitány. - A bejáró zárult mögötte.
- Szép álmokat, Mr. Spock.

X

- Hé – mosolyogtam rá. Én az én ajtómban, ő az övében.
- Kapitány – válaszolt, de nem nézett rám. Mégis beljebb lépett.
- Megint. – Én is tettem egy lépést, arra sem vettem a fáradtságot, hogy az ajtóra mutassak.
- Igen – biccentett, a sarka ismét koppant. – Intézkedem.
- Köszönöm, Mr. Spock. – Rajtam nincs cipő, a zoknim hangtalan.
- Ez egyáltalán nem szükséges – és ott állt előttem.
- Dehogy nem. – Ezt már csak leheltem.
Homlokom a homlokának biccent, ittam a levegőt, amit lélegzett.
- Hé – sóhajtottam és ő nyelt, tisztán hallottam.
- Úgy hiszem, Jim, ezt már mondtad.
Az illata, mint a földé eső után. Egy perzselő nyári éjszaka, amit hatalmas cseppekkel áztat az ég, és bár a vizet felissza a talaj az utolsó kortyig, a tiszta aromát még megőrzi a levegő. Ez ő.
- Lehet…
Igyekeztem nem arra gondolni, hogy ezúttal én voltam, aki meghekkelte a rendszert, nem visszaidézni azt a pillanatot, mikor tegnap az ajtó nem nyílt ki nekem, nem mentes lenni a bűntudattól, nem tocsogni a hiányától, nem olyankor, amikor bőrén a bőröm és ő, ha akar, belelát a gondolataimba, olyan játszi könnyedséggel, ahogy más hajtja egy könyv lapjait.
A mutatóujja végigsimította a tenyerem élét. A szája is éppen olyan forró volt, mint a lehelete. A vulkáni mellett megfér egy emberi csók, a teste árnyékában van helye az enyémnek.


X

Hallottam az ajtót. Jellegzetes hangja van. Nem zajos, de átszűrődik a víz morajlásán. Woosh. Beharaptam a mosolyt, de nem hagytam abba, amit csinálok. Na jó, talán kicsit lassítottam. Homlokom a felkaromon, felkarom a falon támasztott, jobb kezemmel pedig ráérősen dolgoztam magamon. A markomba löktem, a csípőm hullámzott. Ha enyhe terpeszbe állok, a fenekem sokkal kerekebb és igen, én adtam a műsort, csak neki. Vulkáni hidegvér ide vagy oda, nem volt másfél perc, míg a hátam mögött kinyílt a kabin.
Spock szex közben is Spock. Hatékony és gyors. Bár elsőre ezek egyike sem hangzik szexisnek vagy csábítónak, ne hagyd magad megtéveszteni. Százhúsz kiló tömény vulkáni - istenem, ha ránézel, sosem feltételeznéd, hogy ilyen nehéz lehet az az áramvonalas váz, ami neki van - aki neked feszül, és pillanatok alatt tökéletes pontossággal találja meg a szöget, mintaszerű precizitással a pontot, s az arra kifejtett erőt, ami elegendő ahhoz, hogy folyamatosan a saját orgazmusod peremén tartson, de még nem elég, hogy el is repülj tőle. Akkor, két teli tenyérrel a csempének feszülve, fennakadó szemekkel, merészeld azt mondani, hogy a hatékonyság és a gyorsaság nem a két legjobb dolog, ami történhetett veled. A harmadik a dupla redőzés, de belátom, ehhez beállítottság kell, szerencsére nekem van.
- Kívánom hallani a hangodat – mormogta a fülem mögé. – Arra vágyom, hogy a nevem halljam, Ashayam. Add ezt meg nekem Jim.
Ó és milyen mocskos szája van.


X

- Na persze, így könnyű! – csörtettem utána. A mosdónál értem be, karjánál fogva pördítettem rajta egyet, bár talán csak azért, mert hagyta. – Nem fordíthatsz hátat és rohanhatsz el dühöngve, akárhányszor nem tetszik, amit csinálok! – kiabáltam, ahogy a torkomon kifért. – Egy kapcsolat nem így működik!
- Én nem dühöngök, kapitány – szűrte a fogai között, orrlyukai kitágultak, ahogy rám meredt. Szép. Egyetlen kis balhé és kapitány lett belőlem.
- Ó, igen, azt látom – forgattam a szemem. – Maga vagy a megtestesült mintavulkán! Semmi érzelem, semmi gyengeség. Máskor, ha telibe kapnak egy bolygón, majd a gépházba viszlek, hogy Scotty bütyköljön rajtad!
Lenyitottam a képzeletbeli panelt a mellkasomon és meghúztam egy anyacsavart. Övön aluli volt. Tudom. Később szégyellem majd magam érte. Neki a szeme se rebbent.
- Önről is elmondható, hogy a fajtájának tökéletes díszpéldánya. Arrogáns, meggondolatlan…
A szavába vágtam, mert azt gyűlöli.
- Ki ne hagyd, hogy logikátlan!
- És azt hiszi, hogy mindenható, pedig ha csak egy pillanatra megállna, hogy visszanézzen, rájönne, hogy az eddigi élete során számos bizonyíték támasztja alá ennek ellenkezőjét. Hogy felelőtlen döntései kis híján a vesztét okozták csak az elmúlt évben három alkalommal. És az, hogy átlag négyhavonta volt életveszélyben, nem azt jelenti, hogy ezen időszakok között semmi nem veszélyeztette a testi épségét.
Karba font kézzel rángattam a vállam.
- Ah, köszönöm a statisztikát.
- Önt idézve, gép vagyok, ez a dolgom, kapitány. És most ha megbocsát.
Sarkon fordult, nem várt a riposztomra, csak ott hagyott, hadd főjek a saját levemben.

X

- Spock…
Fogtam a keretet. Innen csak egy méter volt a fülke, egy karnyújtásnyira a víz, de most még egy szonikus zuhanyban is kiegyeznék, mert két napja nem fürödtem és csak erre vágyom. Ragacsos vagyok és bűzlök. Van rajtam minden, amit el lehet képzelni, és nem bírom tovább elviselni a saját szagomat.
- Gyere – simítottam el arcára tapadt nedves frufruját, hogy csókot adhassak a homlokára. A szeme még mindig fátyolos, tekintete nem fókuszál rám, valahol a kulcscsontom tájékán csüng, vagy ki tudja. – Meglátod, milyen jó lesz. – A halántékára suttogtam. – Beállunk a forró víz alá, csak te meg én. Hm? Akarod, baby? Te és én. Csak mi ketten.
Tettem egy óvatos lépést és végre bent voltunk. Az izgalomtól kalapált a szívem. Lassan araszoltam hátrafelé, Spock karjai a derekam körül, egyik lába az enyéim között, jobbja a balomat súrolja. Feje most a vállgödrömben pihen és csak a csigatempónk óvott meg attól, hogy így egymásba gabalyodva ne essünk hanyatt.
- Jól van, ügyes vagy.
Tenyeremet a tarkójára simítottam, masszíroztam, a haját cirógattam, míg bal kezemmel hátra nyúltam és második próbálkozásra megtaláltam a gombot. A víz zubogni kezdett és abban a pillanatban tudtam, hogy nem tetszik neki. Éreztem, ahogy a teste felvibrál, a morgás lassan hallhatóvá erősödött.
- Ugyan, baby, kell nekünk a víz. – Fogaim közé vettem a fülcimpáját, megnyaltam a hegyét. – Nagyon szeretném a vizet, a víz jó dolog – suttogtam neki, kezembe vettem az arcát, apró puszikkal szórtam be. – Tedd meg nekem, rendben? Rendben, baby? Úgy szeretném, nagyon szeretném.
Susogok a fülébe, duruzsolok, becézgetem. Soha nem csináltam, soha ezelőtt, de rájöttem, most kezelhetőbb így. Egy újabb lassú tyúklépés hátra, a szorítása erősödött a testem körül, de még engedett és jött velem.
- Jól van. Jól van – nyeltem. Ádámcsutkám fel-le liftezett. Már majdnem a víz alatt álltam. Olyan közel voltam. Tényleg, annyira közel. – Meglátod, milyen jó érzés lesz. Lemosni magunkról mindent és frissen és tisztán…
Nyekkenni sem volt időm, olyan sebességgel találtam magam a padlón. A fejemet nem vertem be, erről a tenyere gondoskodott, de a hátam puffant, elterültem a fürdő közepén, mint egy közepes liszteszsák. Nem igazán volt időm összeszedni magam, mire vettem egy mély levegőt, a lábam a nyakamban volt, és én olyan boldog voltam, hogy vagyok annyira hajlékony, hogy kettéhajtson, mint egy rajzlapot.
- A fra…aahnc… - Kétségbeesetten próbáltam a földön valami fogást találni, valami szilárdat, amit markolhatok, de végül csak tenyérrel feszültem a hideg kőnek, míg ő egy levegővel a helyére csúszott. - Ó, a rohadt életbe…
Lassan több mint negyvennyolc órája, és még mindig vagyok annyira szűk, hogy vonyítsak, azt hiszem, ennek örülnöm kellene. Próbáltam lélegezni, de nehéz volt úgy, hogy a saját combom a mellkasomat nyomja.
- Spock…
A nevét felismerhetetlen nyögéssé deformálta a fékevesztett ritmus, amit diktált. A fejemben gomolygó zűrzavar kalapált, lüktetett, mint egy nyílt seb, vibrált és vakított, sötét volt és maróan fényes egyszerre.  „Jim, Jim, Jim…”. Annyira elveszett volt, olyan kétségbeesett, én pedig saját könnyeimet nyelve próbáltam átsuttogni neki a káoszon. – Jól van, baby… - A vádlimmal karoltam át a nyakát, hogy még közelebb húzzam. – Itt vagyok… sssh…
Elébe mentem minden nyilalló lökésnek, vele mozogtam, mert éreztem, hogy az segít, úgy könnyebb. A vére forr, a teste ég, és elemészti saját magát, ha nem vagyok ott vele.


X

Nem mondhatnám, hogy ültem. Inkább a falnak vetett háttal, félig a farcsontomon, kissé a csípőmön feküdtem, a víz pedig ömlött rám. Forró volt, annyira meleg, hogy a pára teljesen elhomályosította a tiszta üveget, bevont minket is, mintha ködbe burkolódzott volna a fürdő, padlótól plafonig. Elmondhatatlanul jólesett.
A puha szivacs nem dörzsöl. Nincs rá jobb szavam, cirógat. Olyan gyengéden ér a bőrömhöz, hogy olykor meg se érzem. El tudnék így aludni, de nem lehet.
Spock mellettem térdelt és gondosan ügyel rá, hogy kerülje a tekintetem. Nem bír a szemembe nézni. Most éppen marja a bűntudat. Pedig annyira nem rossz a helyzet, néhány horzsolás, jórészt ujjlenyomatok itt és ott, a derekamon, a combomon. Nem mintha máskor nem fordult volna elő, de sosem láttam, hogy utólag gyötörte volna a lelkiismeret-furdalás, ha kicsit erősebben fogott a csípőmre. Most más. Ha a szivacs talál valamit, apró foltot, halvány pacát, Spock még elővigyázatosabban dolgozik tovább.
- Hé... - Végigfuttattam mutató és gyűrűsujjam a nedves ruhát tartó kézfején, ő pedig összerezzenve elhúzta azt. Tenyeremre támaszkodva ülő helyzetbe egyenesedtem, az arcomon gyorsan végigvágtató fintort bár igyekeztem sebtében eltűntetni, ő sikeresen mégis észrevette. Persze, tipikus, azokat a jeleket bezzeg tudja olvasni, amiket nem kéne. Tekintete elsötétült, a szemöldöke mélyre ereszkedett. – Spock – súgtam, de inkább hallgattam volna, a hangom rozsdás és fáradt, elgyötört és reszketeg. – Nincs semmi bajom. Hallod, amit mondok? – Elővettem egy mosolyt, igazit, mert akartam, hogy higgyen nekem, őszintén beszélek. – Minden rendben van. Pár nap az egész és olyan leszek, mint régen, oké?
 - Nekem megóvni kellene téged, Ashayam.
Halkan suttogott, a víz teljesen elnyelte a szavait, valahogy mégis hallottam, amit mond. Visszhangzik a fejemben.
- És meg is teszed.
Tudja, hogy mire gondolok. Tisztában van vele, hogy jelentések tucatjait rakhatnám elé, amiknek a javát ő maga írta. Tudja, hogy még így is az adósa vagyok. Belátja, hogy fordított esetben ő is megtenné értem, hogy nem hagyná, hogy a saját vérem élve hamvasszon el és mégis itt térdel előttem az arcán olyan megbánással és nyílt keserűséggel, hogy szinte kutatnom kell, hogy megtaláljam jól ismert, szeretett vonásait ennyi fájdalom, ennyi érzelem alatt.
- Ni'droi'ik nar-tor.
Ahogy az arcomra simított, én belecsókoltam a tenyerébe.
- Nincs miért bocsánatot kérned.
Odacsúsztam mellé, fejét sóhajtva hajtotta a vállamra. Én arcomat fúrtam a hajába.
- Ni'droi'ik nar-tor Ashayam – mormolta a bőrömbe. A halványzöld pír felfutott a füle hegyére, a légzése elnehezedett, a tenyere a felkaromon megreszketett. Tompa vagyok, de annyira nem, hogy ne tudjam olvasni a jeleket.
A harmadik nap végén járunk és ma reggel arra ébredtem, hogy a karjában tart a fürdő kellős közepén. Üde változatosságot jelentett, hogy magánál van és harminc-akárhány órája először végre beszélhetek vele. Elmondtam neki, hogy a jövőben kampányolni fogok a vulkáni fiatalok szexuális felvilágosításáért, mert sokkal gördülékenyebben is mehetnének a dolgok, ha tudná az ember, vulkáni, akármi, fia, lánya, egyebe, hogy mi áll előtte. Pon Farr kezdőknek. Ő belezöldült, de nem abban az árnyalatban, amit úgy szeretek, szóval inkább befogtam.
Percekig hallgattunk, mire vettem a bátorságot megkérdezni, vajon miért volt úgy ellene a víznek. Hangsúlyozta, hogy találgatásokba bocsátkozik csupán, de szerinte a birtokláshoz van köze, a tulajdonhoz és annak megjelöléséhez. Az én szótáramban ez annyit tesz, hogy Spock beszagozott magának és ezt eltávolítani halálos bűn. Fel is jegyeztem a képzeletbeli listámra, hátha emlékszem még rá hét év múlva.
És azt hittük, hogy vége. Úgy is beszéltünk róla. Harminc hat óra és túl vagyunk rajta. Most pedig itt reszket a vállamon, a karomat szorítja és zihál a nyakamba, én pedig annyira, kimondhatatlanul fáradt vagyok és ha csak lehunynám a szemem, eldőlnék, mint egy darab fa.
- A kezem elég? – susogtam, ahogy rákulcsoltam az ujjaimat. Bólintott, nyitott ajkakkal tapadt az állkapcsomra, a levegő mégis sípolva rohant a tüdejéből. – Jól van. – A combjára markolva bíztattam, hogy mozogjon. – Jól van baby, jól van, ez az…

X

A fekete selyem köntös kényelmes és csúszós, de rajtam közel sem mutat annyira fenségesen, mint Spockon. Álltam a tükör előtt és hiába néztem jobbról is, balról is, egyszerűen nem állt össze a kép. Olyan voltam az ő ruhájában, mint valami zavar a jelenben, különös divat anomália, egy játék, aminek az a lényege, találd ki, mi nem illik a képre. Vagy jelen esetben a kócos, borostás krapekra.
Ő némán nézte, ahogy páváskodom, persze csak a szeme sarkából, figyelme másik felét a fogkefe kapta. Amikor körbepördültem, megreptettem a köntöst, tettem pár kifacsart lépést, villanásnyi pillanatra kifutót varázsolva közös fürdőszobánkból, megállt a munkában a keze. Feje oldalra billent, s jellegzetes, lágyan elnyílt ajkai és a kérdés a szemöldökén most is megnevettettek.
- És te össze vulkán-házasodtál ezzel a pasassal. Csak gondolj erre, mielőtt bármit is mondanál.


Még vállon veregettem, mielőtt visszavonultam a szobába. A tekintete elkísért, míg be nem csukódott mögöttem az ajtó. A fejemben éreztem Spockot mosolyogni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése